+36 82/557-003 | +36 30/349-6351 iskola@mernyeiskola.sulinet.hu

Kézilabdázás magyar története

A kézilabda magyarországi történetét egy magyar atléta, Csérfay Sándor alapozta meg, aki egy európai túra során figyelt fel a különös játékra. Az akkoriban még labdarúgópályán játszott játék egy életre rabjává tette. Később 1933. március 30-án önálló szövetségként megalakult a Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetsége. A magyar férfi válogatott az 1936-os berlini olimpián szerepelt először, 1938-ban pedig világbajnoki bronzérmet szerzett. Ez jelentősen növelte a sportág népszerűségét és elősegítette számos klub létrejöttét. A második világháború jelentősen megtépázta a kézilabda sportot is, de az 1949-ben Budapesten megrendezett női nagypályás világbajnokságon a magyar válogatott mégis aranyérmet szerzett. Ezt követően azonban Nyugat-Európából elindult világhódító útjára a kisméretű pályán játszott kézilabda, melyet Magyarországon elsősorban szabadban, de Európa nagy részén már teremben űztek. Ezzel megpecsételődött a nagypályás kézilabda sorsa.

A játék a kisméretű pálya révén felgyorsult, több gól született, a stratégia is fontosabb szerepet kapott, mindezek együtt jelentősen növelték a sportág népszerűségét. Az 1950-es évekre a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) már sűrű programot bonyolított évente, ekkor indult ugyanis útjára a világbajnokság, melyen elsősorban a nők szerepeltek sikeresebben, olyannyira, hogy 1957-ben ezüstérmet nyertek, majd 1965-ben világbajnokok lettek Dortmundban. Ez idő tájt az IHF elindította a klubcsapatoknak kiírt három európai kupát. A Bajnokok kupája, az IHF kupa, és a Kupagyőztesek Európa-kupája nagyot lendített a játékosok technikai fejlődésén. Akkoriban a magyar csapatok közül a férfiaknál a Tatabánya, a Bp. Honvéd, a Győr, és a Debrecen, míg a nőknél az FTC, a Bp. Spartacus és a Vasas vívott ki magának nemzetközi hírnevet.

1972-ben elindult a sportág olimpiai története. Ezekben az években a magyar válogatottak rendszeresen vettek részt a világbajnokságok döntőiben. Ez az időszak főként a hölgyekről szólt.

1977-ben Az FTC női csapata megnyerte a KEK-et. A nyolcvanas évekre már a férfiak is jobban szerepeltek, két olimpiai 4. helyet szereztek, és a hölgyek is kiharcoltak egy 4. helyet. Az 1980-as világbajnokságon mindkét magyar csapat a második helyen végzett. Emellett 1982-ben férfiágon a Budapesti Honvéd, a nőknél pedig a Vasas megnyerte a Bajnokok Kupáját.

1992-ben megalakult az Európai Kézilabda-szövetség (EHF). Ezekben az években újra megindult a sportág fejlődése, olyannyira, hogy a második legnépszerűbb sportág lett az országban, és a mérkőzéseket gyakran telt házas csarnokokban játszották. A női válogatott ebben az időben előbb egy világbajnoki 2. helyet, majd egy olimpiai 3. helyet szerzett Laurencz László szövetségi kapitány irányítása alatt. A Dunaferr női kézilabdacsapata 1995-ben megnyerte az EHF-kupagyőztesek Európa-kupáját, majd 1998-ban az EHF kupát.

Az ezredfordulót egy olimpiai 2. hellyel és egy romániai Európa-bajnoki címmel ünnepelték a lányok Sydneyben, Mocsai Lajos vezetésével. Ezekben az esztendőkben a női vonal újra magasra ívelt. A Dunaferr 1999-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a szuperkupát, emellett a Debrecen elhódította az EHF-kupát, később a Cornexi csapata is képes volt erre 2005-ben, majd később az FTC játszott BEK-döntőt, és 2006-ban megnyerte az EHF-kupát, illetve kétszer is az EHF-kupa és a KEK döntőjében szerepelt a Győri ETO, sőt 2009-ben a Bajnokok ligája döntőjéig jutottak. Férfi vonalon a Veszprém nyújtott kimagaslót, amely a Bajnokok ligájában döntőt is játszott 2002-ben, de meg kell említeni a Dunaferr 2000-ben KEK-döntős csapatát is. 2008-ban az MKB Veszprémnek, míg 2011-ben és 2012-ben az FTC női csapatának sikerült elhódítania a KEK-trófeát. 2013-ban a női Győri Audio ETO elnyerte a Bajnokok Ligája 1. helyét.

Szabályok és pályaméret:

Középkezdés jelző pont. 9-es vonal. Kapu. 6-os vonal. Fél pályát jelző vonal. Büntető vonal (7 méteres)

A kézilabdát 40×20 méteres, téglalap alakú játékterületen játsszák, amelyhez hozzátartozik még az oldalvonalak mentén 1 méteres, az alapvonal mögött 2 méteres biztonsági sáv.

Kapuelőtér: A két kapu előtt található folyamatos vonallal körülvett rész. Ezt a vonalat a kapuktól 6m-re húzzák meg. Itt csak kapus tartózkodhat,az itt lévő labda az övé. Kidobást kivéve a levegőben lévő labda megjátszható. Mezőnyjátékos belépésért szabaddobás, kiállítás, vagy büntető is járhat. Egyes esetekben büntetlen marad.

Szaggatott szabaddobási vonal: Minden pontja a kaputól 9, a kapuelőtér-vonaltól 3 méterre van felfestve.

Büntetődobó-vonal: A kaputól 7 méterre található, innen dobják a játékosok a büntetőket. Párhuzamos a gólvonallal.

Gólvonal: a két kapufa mögött van, párhuzamos a büntetődobó-vonallal. Ha ezen szabályosan áthalad a labda, azt gólnak kell tekinteni.

Kapus-határvonal: 15 cm hosszú, a kapu előtt 4 méterrel van.

A középvonal a pályát két egyenlő területű térfélre osztja, a két oldalvonal felezőpontjának összekötésével.

Oldalvonal : A pálya hosszabb oldala,

Cserevonal: Az oldalvonalra merőleges, a zsűriasztal és a kispad között található. Ezen kell cserélni.

Játékidő

 Egy felnőtt mérkőzés rendes játékideje 2×30 perc, 10 perc szünettel. Hosszabbítás esetén 2×5 perc. A fiatalabb korosztályú csapatok rövidebb meccseket vívnak: 8-12 év: 2×20 perc, 12-16 év: 2×25 perc.

A kézilabdában egy sajátos módszert követve mérik a játékidőt: az óra a játékmegszakítások (pl. szabálytalanság megítélése, gól utáni középkezdés, stb.) alatt is megy, azonban ha a játék várhatóan hosszabb ideig áll (pl. sérülést követő ápolás miatt), akkor a játékvezetőknek lehetőségük van az órát erre az időszakra megállítani. A játékidő lejárta szigorúan értelmezendő: az utolsó másodperc leteltekor a mérkőzés befejeződött, a játékvezetőknek ezt követően esetleges hosszabbítás engedélyezésére nincs módjuk. A még játékidőben ellőtt, de a kapuba csak a játékidő letelte után beérkező lövés – ellentétben a kosárlabdával nem minősül érvényes találatnak, ehhez az kell, hogy a labda még a játékidő letelte előtt áthaladjon a gólvonalon. Amennyiben azonban még a játékidőn belül szabaddobást vagy büntetődobást ítélnek a játékvezetők, de a mérkőzésből (vagy a félidőből) már olyan kevés idő van hátra, hogy a megítélt dobást az alatt nem végzik el, akkor az elvégezhető a játékidőn túl is (ún. időntúli szabaddobás vagy büntetődobás). Ilyen esetben a labdát közvetlenül kapura kell lőni, annak átadására, vagy az esetlegesen a kapusról, kapufáról kipattanó labda újbóli megjátszására már nincs mód – a kapusról vagy a kapufáról a kapuba pattanó labda viszont érvényes gólt jelent.

Bizonyos esetekben, például kupameccseken, a mérkőzés nem végződhet döntetlenre, a meccsnek az egyik fél győzelmével, és a másik vereségével kell végződnie. Ilyenkor ha a rendes játékidő után mégis döntetlenre állnának a csapatok, akkor öt perc szünetet követően 2×5 perc hosszabbítás következik, egy perces félidei szünettel. Ha ezután is döntetlen az állás, akkor öt perc szünetet követően újabb 2×5 perces ráadás következik, ugyanúgy egy perces szünettel a félidőben. Ha ezután is döntetlen lenne az állás, akkor büntetőlövések következnek. A csapatok ilyenkor 5-5 hétméterest végeznek el felváltva egymás után, majd az nyer, aki többet értékesített belőlük. Előfordulhat azonban, hogy még ekkor is döntetlenre állnak az ellenfelek. Ekkor egyesével felváltva lövik a büntetőket addíg, amíg az egyik csapat belövi, a másik pedig nem.

Egyes versenyeken a kiírás rendelkezhet úgy is, hogy a rendes játékidő letelte után egyből hétméteresdobások következnek, hosszabbítás nincs.

A kézilabdát bőr, vagy műanyag borítású labdával játsszák.

Életkortól, és nemtől függően eltérő labdák a játékeszközök:

A kézilabdát általában egy úgynevezett wax nevű anyaggal vonják be a játékosok, a jobb tapadás érdekében. Ez által válnak kivitelezhetővé az igazán látványos lövések, mint például a pattintott csavart lövés, a cunder.

Kapu

A két kapu a pályán egymással szemben, a két alapvonal közepén helyezkedik el. Mérete: 2,08 m magas, és 3 m széles. A kapukat szilárd talajhoz rögzíteni kell, két különböző színnel kell befesteni.

Zsűri

Időmérő- játékidő-felelős,Titkár- jegyzőkönyv-vezető

A kispad

A cserék (általában hét), gyúró, orvos és az edzők helye.

A KÉZILABDA TÖRTÉNETE

A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. Az a csapat nyer, amelyik többször tudja az ellenfél kapujába juttatni a rendelkezésre álló játékidő (60 perc) alatt a labdát.

Egy kézilabda-mérkőzés két 30 perces félidőből áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. Utánpótlás-meccsek esetében a játékidő rövidebb lehet.

A kézilabdát általában fedett csarnokban játsszák, de létezik egy másik fajtája is a sportágnak, amelyet a szabadban játszanak. Egyre kedveltebb a strandkézilabda nevű változata is. A szivacskézilabdát főleg a fiatal kézilabdázók játsszák, a kézilabdáéhoz hasonló szabályokkal, csak könnyebb labdával, és kisebb játékterületen.

Kispályás kézilabda

A kézilabdázás első formájaként a kispályás játék jelent meg, de az 1920-as évektől inkább a nagypályás játék volt az uralkodó. Az észak-európai országok jelentős részében az időjárás viszontagságai jelentősen csökkentették a játéklehetőségeket (elsősorban Svédországban),ezért főleg teremben folyt a játék, így ők nagypályás játékot gyakorlatilag nem igazán játszottak, sőt ezekben az országokban a kézilabdázás teremsportként vert gyökeret.

Jelentős változást az 1950-60-as évek hoztak:a kispályás kézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást. Az 1969-re tervezett nagypályás világbajnokságot érdeklődés hiánya miatt már nem rendezték meg.

1966 után csak kispályás mérkőzéseket rendeztek, a nagypályás kézilabdázás nemzetközileg megszűnt.

1972 egy újabb mérföldkő: a férfi kézilabda újra bemutatkozhatott az olimpián Münchenben.

1976-ban aztán a következő olimpián, Montreálban, a férfi szakág sikeres szereplésének eredményeképpen már a női csapatok is lehetőséget kapnak a versengésre, és az olimpiai tornák mindkét nem számára a sportág kiemelt fontosságú eseményévé lépnek elő.

A nyolcvanas években a kézilabdázást az egyre növekvő népszerűség, a szabályok megszilárdulása, a sportág megerősödése és technikai-taktikai repertoárjának látványos fejlődése jellemzi.

A kilencvenes évekre a kézilabdázás az egyik legnépszerűbb sportággá nőtte ki magát. 1994-től kézilabda-Európa-bajnokságokat is rendeznek.

A 2000-es évek elején megjelent a strandkézilabda.

Napjainkban már jóval száz fölé emelkedett a tagországok száma és összesen több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen ezt a csodálatos labdajátékot. Az előző évtizedekben meghatározó szerepet játszó európai országok mellett ma már ázsiai, afrikai, amerikai sőt óceániai országokban is rohamosan fejlődik, népszerűsödik a játék. A világbajnokságokon 24 válogatott vehet részt.

A kézilabda kialakulásának története

A kézilabdázás kialakulásának gyökere szinte az őskorig nyúlik vissza. A végtagok mozgásának specializációja a dobókar egyre kifinomultabb használatát tette lehetővé. A fennmaradt barlangrajzokon is gyakran tűnik fel a követ vagy dárdát hajító ősember alakja.

Az ókorban megjelent a labda egy kezdetleges formája, mely a társasjátékok egyik alapvető eszközeként hamar népszerűvé vált. Homérosz híres eposzában, az Odüsszeiában is olvashatunk egy kézzel játszott labdajátékról, az Urániáról, illetve néhány római kori vázán is fellelhető hasonló ábra.

A középkorban a sport, a testmozgás egyre inkább az emberek életének részévé vált. Elsősorban a nemeseknek adatott meg az a lehetőség, hogy időt és pénzt nem kímélve áldozzanak szenvedélyüknek, sőt egyesek speciális játéktermeket is építtettek. Ezekben az úgynevezett labdaházakban a lovagi játékok és a tenisz mellett a kézilabdázás alapjai is felfedezhetők.

Az eddig említett kezdetleges, és általában rövid életű játékok nem csupán a kézilabdának, hanem a többi labdás csapatjátéknak is előfutárai. Az újkorban a sport látványos fejlődésnek indult. Ekkor váltak nyilvánvalóvá a kézilabdázás jellegzetes vonásai, hiszen felgyorsult a különböző sportágak specializációja.

A legújabb korban három egymáshoz hasonló játék alakult ki Európában, melyek a mai kézilabdázás közvetlen őseinek tekinthetők. Ezek a dán handboold, a cseh hazena és a német torball.

Handboold: A játék alapötlete Holger Nielson dán iskolamesternek köszönhető, aki egy kézzel játszott labdajátékot talált ki tanítványainak a sok betört ablakot okozó futball helyett.

Hazena: A Prágában megalakult játék Václav Karas és Antonin Kristof nevéhez fűződik. A pálya mérete, a kapuelőtér alakja, a kapu mérete és a játékidő már sok hasonlóságot mutat a mai játékkal. A legnagyobb különbség az, hogy a játékteret három egyenlő részre osztották, behatárolva a játékosok mozgásterét.

Torball: a sportág híres képviselője Hermann Bachmann, aki a játék szabályainak összeállításában jeleskedett.

Mindhárom játék rendkívül népszerű volt Európában, mivel azonban különböztek a szabályok, nemzetközi tornák szervezésére nem volt lehetőség. Ezért szükség volt a szabályok egységesítésére. Ez pedig a német Karl Schelenz érdeme, aki 1917-ben Berlinben hozta létre az új játékszabályokat.

Nagypályás kézilabda lett az új játék neve, amelyet 11-11 játékossal játszottak futballpályán. Bár a pálya paraméterei, illetve néhány szabály változott az évek során, a sportág olyan népszerűségre tett szert, hogy nemzetközi szervezetek létrehozására volt szükség.

1928-ban Amszterdamban alakult meg a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség, amelynek tevékenysége nyomán hat csapat képviselhette a sportágat az 1936-os berlini olimpián. Akkoriban Németország és Ausztria foglalta el az első helyeket, a második világháború után azonban a skandináv államok vették át a vezető szerepet. Magyarországon Cséfay Sándor nevéhez fűződik a sportág megjelenése, és az önálló sportági szövetség, az 1933. március 30-án létrejött Magyar Kézilabda Egyesületek Szövetségének megalakulása. (Ez napjainkban Magyar Kézilabda Szövetség néven működik.) 1946-ban Koppenhágában Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven alakult újjá a sportág vezető nemzetközi testülete.

A skandinávok a pálya méreteinek csökkentésével, a szabályok módosításával, teremben kezdtek el játszani, hiszen az időjárás gyakran gátat vetett a sportolásnak. Így lett kispályás kézilabda a játék neve. Egy ideig kis- és nagypályán is rendeztek világbajnokságot, kezdetben csak férfiaknak, később nők részére is.

A sportág Magyarországon is fejlődött, ezt bizonyítja, hogy az 1949-ben Budapesten rendezett nagypályás, illetve az 1965-ös németországi kispályás világbajnokságon női válogatottunk első helyen végzett.

Mérföldkövet jelentett a sportág fejlődésében az 1966-os év, hiszen ekkor már csak kispályán és teremben került megrendezésre világbajnokság. 1972-ben Münchenben pedig a férfi kézilabda ismét felkerült az olimpiai játékok színes palettájára. Az 1976-os montreali olimpián már a női csapatok is lehetőséget kaptak, hogy összemérjék erejüket. Hazánk női csapatának bemutatkozása remekül sikerült, bronzérmet szereztek. A következő két évtizedből számos nemzetközi sikerrel büszkélkedhetünk. A női válogatott 1982-ben itthon, a férfiak 1986-ban Svájcban szereztek világbajnoki ezüstérmet, de klubcsapataink európai kupagyőzelmei is bizonyították a magyar kézilabda erejét.

Napjainkban ezt a rendkívül népszerű sportágat már több mint tízmillió játékos űzi versenyszerűen. A kézilabda fejlődésében úttörőszerepet vállaló európai országok mellett amerikai, ázsiai, afrikai és óceániai országokban is nagy népszerűségnek örvend ez a labdajáték.